Negyvenperc

Az emberi faj esetében számos kulturális univerzáléról beszélhetünk és ezek hozzájárulhatnak globális kihívásaink megoldásához. A Gergely-naptár szerinti 2015 tavaszát megelőző időszak - évekre visszamenőleg - ugyanakkor számos esetben mégis csak bizonyos kulturális csoportok közti, megint csak sok sebbel járó konfliktus erősödését jelzik. A gyógyítással megint próbálkozni kell, de ehhez az okokat is vizsgálni kell és azt, hogy ezek törvényszerűek-e?

A konfliktus kicsúcsosodása volt a francia Charlie Hebdo karikatúra-lap művészeinek lemészárlása, melyet iszlamista terroristák követtek el. Ennek kapcsán még jobban felerősödtek a vallási alapú kirekesztő felhangok, és hogy teljes legyen a kép, egy izraeli lap retusálási akciójából közhírré került, hogy ott megengedett a közéletben szerepet vállaló nők sajtóból való kirekesztése.

Mindezt, súlyossága miatt a terrorista merénylet szemlélteti legjobban.

Az első kérdés, ami a terrortámadás miatt felmerül az emberben a következő. Mi az igazság? Tényleg azt írja a Korán, hogy a prófétát portrézókat meg kell ölni?

A hívő emberek elsöprő többsége szerint szó sincs erről.

Visszautalva: az emberi faj alapvető értékeit lefedő valamennyi vallás alapja a személyek és csoportok közti: BÉKE. A muzulmán hívők és vallási vezetők elsöprő többsége elítéli a Korán történelmi környezetéből kiragadott, gyilkolásra felhívó értelmezését.

Sem a hinduista irányzatok követői, sem a buddhisták, sem az ábrahámita, vagyis népesség szerint keresztény, muzulmán és zsidó vallások nem engedik meg az önkényes gyilkolászást.

A második kérdés tehát, hogy ezzel ellentétben mik lehetnek azok az okok, melyek miatt mind a mai napig nem sikerült tartós békét kötnünk? És ezek egy picit már túl is mutatnak a kultúra, műveltség szűkebb, szokásos értelmezési tartományán.

Selyemút

Az ember gyarapodása és sokasodása érdekében környezeti adottságainak megfelelően igyekszik kulturális értékeket felhalmozni. Ezek az adottságok nem mindenhol egyformák, így, összefoglalva: különféle kulturális értékekkel bíró értékközösségek jönnek létre Távol-Keleten, a sémita világban vagy nyugaton. Ám ezek között van átjárás, erre jó példa többek között a Gilgames-eposzt is író sumérok közt élt sémita Ávrám egyistenhitű népvallásalapítása, majd az ebből elágazó csoportok (Jézus, Mohamed) közti párbeszéd megindulása.

De haladjunk időrendben:

A kelták Tejútját egész kis hálózattá fejlesztették Augustus, majd Traianus császárék a Guadiana és a Severn folyótól a Közel-Keletig, ami elég sok népnek jól jött Kelet-Római Birodalom szélein való gyökérveréshez.

Eközben egy óriási médiumforradalom zajlott le: Kínában feltalálták a papírt, és 600 évig a fal mögött tartották.

A papír nagy titka azonban 751-ben, a Talaszi csatában kitudódott és elindította arab reneszánszt, melynek jelentős mérföldköve volt a X. században az első modern egyetem, a Kairói Egyetem megalapítása, és lassan-lassan az istenétől rettegő vallási fanatizmusba burkolózott Európába is elkezdett visszatérni az élet.

Talán a Selyemlepke szárnya lehet leginkább az a jelkép, mely lehetővé tette a történelem eddigi legnagyobb kulturális-gazdasági együttműködését a korábban szétszakadt kultúrák között.

Nem állítható, hogy nem volt kulturális konfliktus e csoportok között, elég, ha például csak a keresztes háborúkra gondolunk. Azonban például a muzulmánokkal való jó együttműködésnek még a XIX. században is akkora romantikája volt, amit például Wilhelm Hauff közkedvelt meséiben olvashatunk.

A Selyemútnak volt egy olyan hatása is, hogy Marco Polo meglátta az egy másik kontinens partvidékét egy kínai partvidéken, mely hír Genovába is eljutván egye inkább elkezdte foglalkoztatni az embereket. Kína bezárkózott és nem tudta kihasználni geopolitikai előnyét, Európa viszont bő 400 éves előnyre kezdett szert tenni az amerikai kontinensek kirablásából és nagyon gyorsan eljutott az olajevő polgári gazdagság és értékrend állapotába.

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
II. fejezet
--

Így aztán egyedül éltem és nem igazán beszéltem senkivel egészen addig a napig, mígnem balesetet szenvedtem a Szaharában 6 évvel ezelőtt. Valami eltört a motoromban. És mivel sem szerelőm, sem utasom nem volt, fel kellett készülnöm, hogy megpróbáljam egyedül elvégezni az összes bonyolult javítást. Ez élet-halál kérdése volt számomra. Csak 8 napi vizem volt.

Az első este aludni mentem a homokban, ezer mérföldre minden lakott helytől. Magányosabb voltam, mint egy hajótörött egy tutajon az óceán közepén. Így képzeljétek el a meglepetésemet reggel, amikor egy vicces kis hang felébresztett: Ezt mondta:

- Kérlek... rajzolj nekem egy bárányt!

- Huh!

- Rajzolj nekem egy bárányt...

Talpra ugrottam, mintha villámcsapás ért volna. Dörzsöltem a szemem. És igencsak bámultam. Egy egészen különleges kis embert láttam, ami igencsak elgondolkodtatott. Ez a legjobb kép róla.

De a rajzom sokkal kevésbé bájos, mint a modellje. Nem az én hibám. A felnőttek mindössze hatéves koromban eltántorítottak a festői karriertől, így eddig nem tudtam jól megtanulni lerajzolni semmit, csak csukott és nyitott boákat.

Csak néztem ezt a jelenséget kikerekedett szemekkel csodálkozva. Ne feledjétek, hogy ezer mérföldre voltam minden lakott helytől. Kis emberkém mégsem hatott úgy, mint aki eltévedt, halálosan fáradt, éhes, szomjas vagy félne. Jó megjelenésében egyáltalán nem úgy tűnt, mint egy sivatagban elveszett gyermek ezer mérföldre minden lakott helytől. Mikor végre meg tudtam szólalni, ezt kérdeztem:

- De... te mit keresel itt?

Erre megismételte, nagyon lassan és nagyon komolyan:

- Légy szíves... rajzolj nekem egy bárányt...

Amikor egy rejtély túl erős, az ember nem mer tiltakozni. Amennyire képtelen volt ezer mérföldre minden lakott helytől, halálos veszélyben, kivettem a zsebemből egy papírlapot és egy töltőtollat. De aztán ráeszméltem, hogy én főleg földrajzot, történelmet, számtant és nyelvtant tanultam, így azt mondtam a kisembernek (kissé bosszúsan), hogy nem tudok rajzolni. Erre így válaszolt:

- Nem baj. Rajzolj nekem egy bárányt! Mivel sosem rajzoltam bárányt, lerajzoltam neki a két rajz egyikét, amit tudtam. A zárt boát. És a legnagyobb meglepetéssel hallottam válaszát:

- Nem! Nem! Nem egy elefántot szeretnék egy boában. A boa veszélyes, egy elefánt meg nagyon nehézkes. Az én otthonom pici. Nekem egy bárányra van szükségem. Rajzolj nekem egy bárányt!

Erre rajzoltam.

Óvatos kinézete volt, ilyen:

- Nem-nem! Ez nagyon beteg. Csinálj egy másikat.

Rajzoltam:

Barátom kedvesen és elnézően mosolygott:

-De nézd csak... ez nem bárány, hanem kos. Szarva van...

Így hát újrarajzoltam:

De még mindig nem volt neki elég tökéletes:

- Túl öreg. Olyat szeretnék, ami sokáig él!

Így, mivel türelmetlenkedtem, mert szerettem volna elkezdeni a motorom szétszerelését, firkáltam egyet. Majd elé dobtam:

- Tessék, itt a doboza. A bárány, amit szeretnél, benne van.

De nagyon meglepődtem, mikor láttam felragyogni fiatal bírálóm arcát:

- Körülbelül így szerettem volna! Szerinted sok füvet eszik egy ilyen bárány?

- Miért? - Mert az én otthonom nagyon kicsi...

- Biztosan elég lesz neki. Egy nagyon pici bárányt adtam neked.

Megrázta a fejét a kép felett:

- Nem is olyan nagyon pici... Nézd! Elaludt...

Így ismertem meg a kis herceget.