Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
II. fejezet
--
Így aztán egyedül éltem és nem igazán beszéltem senkivel egészen addig a napig, mígnem balesetet szenvedtem a Szaharában 6 évvel ezelőtt. Valami eltört a motoromban. És mivel sem szerelőm, sem utasom nem volt, fel kellett készülnöm, hogy megpróbáljam egyedül elvégezni az összes bonyolult javítást. Ez élet-halál kérdése volt számomra. Csak 8 napi vizem volt.
Az első este aludni mentem a homokban, ezer mérföldre minden lakott helytől. Magányosabb voltam, mint egy hajótörött egy tutajon az óceán közepén. Így képzeljétek el a meglepetésemet reggel, amikor egy vicces kis hang felébresztett: Ezt mondta:
- Kérlek... rajzolj nekem egy bárányt!
- Huh!
- Rajzolj nekem egy bárányt...
Talpra ugrottam, mintha villámcsapás ért volna. Dörzsöltem a szemem. És igencsak bámultam. Egy egészen különleges kis embert láttam, ami igencsak elgondolkodtatott. Ez a legjobb kép róla. 
De a rajzom sokkal kevésbé bájos, mint a modellje. Nem az én hibám. A felnőttek mindössze hatéves koromban eltántorítottak a festői karriertől, így eddig nem tudtam jól megtanulni lerajzolni semmit, csak csukott és nyitott boákat.
Csak néztem ezt a jelenséget kikerekedett szemekkel csodálkozva. Ne feledjétek, hogy ezer mérföldre voltam minden lakott helytől. Kis emberkém mégsem hatott úgy, mint aki eltévedt, halálosan fáradt, éhes, szomjas vagy félne. Jó megjelenésében egyáltalán nem úgy tűnt, mint egy sivatagban elveszett gyermek ezer mérföldre minden lakott helytől. Mikor végre meg tudtam szólalni, ezt kérdeztem:
- De... te mit keresel itt?
Erre megismételte, nagyon lassan és nagyon komolyan:
- Légy szíves... rajzolj nekem egy bárányt...
Amikor egy rejtély túl erős, az ember nem mer tiltakozni. Amennyire képtelen volt ezer mérföldre minden lakott helytől, halálos veszélyben, kivettem a zsebemből egy papírlapot és egy töltőtollat. De aztán ráeszméltem, hogy én főleg földrajzot, történelmet, számtant és nyelvtant tanultam, így azt mondtam a kisembernek (kissé bosszúsan), hogy nem tudok rajzolni. Erre így válaszolt:
- Nem baj. Rajzolj nekem egy bárányt! Mivel sosem rajzoltam bárányt, lerajzoltam neki a két rajz egyikét, amit tudtam. A zárt boát. És a legnagyobb meglepetéssel hallottam válaszát:
- Nem! Nem! Nem egy elefántot szeretnék egy boában. A boa veszélyes, egy elefánt meg nagyon nehézkes. Az én otthonom pici. Nekem egy bárányra van szükségem. Rajzolj nekem egy bárányt!
Erre rajzoltam.
Óvatos kinézete volt, ilyen: 
- Nem-nem! Ez nagyon beteg. Csinálj egy másikat.
Rajzoltam: 
Barátom kedvesen és elnézően mosolygott:
-De nézd csak... ez nem bárány, hanem kos. Szarva van...
Így hát újrarajzoltam: 
De még mindig nem volt neki elég tökéletes:
- Túl öreg. Olyat szeretnék, ami sokáig él!
Így, mivel türelmetlenkedtem, mert szerettem volna elkezdeni a motorom szétszerelését, firkáltam egyet. Majd elé dobtam: 
- Tessék, itt a doboza. A bárány, amit szeretnél, benne van.
De nagyon meglepődtem, mikor láttam felragyogni fiatal bírálóm arcát:
- Körülbelül így szerettem volna! Szerinted sok füvet eszik egy ilyen bárány?
- Miért? - Mert az én otthonom nagyon kicsi...
- Biztosan elég lesz neki. Egy nagyon pici bárányt adtam neked.
Megrázta a fejét a kép felett:
- Nem is olyan nagyon pici... Nézd! Elaludt...
Így ismertem meg a kis herceget.
