„Elhiheted, ha nem esküszöm is, azt szeretném, ha ez a könyv, mint elmémnek szülötte, oly szép, oly kitünő s oly mulattató lenne, milyennél már tökéletesebb nem is képzelhető. Azonban a természet törvényének nem tehettem ellenére, mely szerint mindenek magokhoz hasonlókat nemzenek. Mi egyéb szülemlett volna tehát az én terméketlen és gyarlón művelt elmémből, mint egy elszáradt, elsatnyult, szeszélyes és soha senki által nem is képzelt különcz gondolatokkal telt magzatnak története...”* – e sorokkal vezette be Miguel de Cervantes az elmés nemes hidalgóról, a híres Don Quijote de la Mancha-ról szóló regényét. Ennek ellenére a kutatók már jó ideje azon vitatkoznak, hogy kiről mintázhatta a mester ezt a soha senki által el nem képzelt figurát. Az az egészen 1948 óta uralkodó nézet, mely szerint egy Alonso Quijano Salazar nevű ágostonrendi szerzetes ihlette meg Cervantest, most megdőlni látszik. Aki nem tudná (és most el kell, hogy áruljam magam), a kóbor lovagot, még mielőtt elment volna az esze szegénynek, Alonso Quijanó-nak nevezték. „Vannak a kik azt állítják, hogy vezetékneve Quijada vagy Quesada lett volna (mert létezik némi véleménykülönbség azon szerzők közt, kik e tárgyról irtak), habár a legvalószinübb következtetések oda látszanak mutatni, hogy Quijanonak hivták.”*
A történész Francisco Javier Escudero és a régész Isabel Sánchez Duque valószínűtlennek találták, hogy a könyvnek bármi köze lenne a szerzeteshez, aki ráadásul jóval Cervantes születése előtt meghalt. Ebből kiindulva kutattak lehetséges források után, és – aki keres az talál – olyan Cervantes korabeli írásos dokumentumokra leltek, amelyek arról számolnak be, hogy 1581-ben két Mancha-beli falu, El Toboso és Miguel Esteban között, Pedro de Villaseñor és Francisco de Acuña nemesurak felöltötték a már akkor is elavult páncélzatukat és, mint az jó lovagok között szokás, lóháton, dárdástul megütköztek egymással. Másrészt, szintén El Toboso-ban élt akkoriban egy Rodrigo Quijada nevű tanácsos, akit a dokumentumok szerint nem igazán kedveltek a környékbeliek és akivel a Villaseñor családnak is meggyűlt a baja. Mindez azért lehet fontos, mert Cervantes jó kapcsolatokat ápolt a Villaseñor-okkal, mindebből pedig a kutatók arra következtetnek, hogy a „Don Quijote a Villaseñor család ellenségeinek – akik valószínűleg egyben Cervantes ellenségei is voltak – a kigúnyolására íródhatott.” Hozzáteszik: „A kutatásnak még csak kezdeti fázisában vagyunk, még sok minden más napvilágra kerülhet”. Éppen ezért tűnik jó iránynak a Villaseñorok, illetve Acuña, Quijada és már környékbeli hidalgók további kutatása, „mert ez az a leves, amiből Cervantes is ivott.”
* Győry Vilmos fordítása (részlet a Don Quijote 1886-ban, az Athenaeum gondozásában megjelent magyar nyelvű kiadásából.)
